Itt régen
Itt régen nyomtam lábam a földbe, besüppedő mélységei szóra sem érdemesek, hiszen ki látja a rózsabokrot ha az erdő közepére esett és fel sem jegyzett helye épphogy a láthatár alatt pozsgásodik? A napok csorognak az évbe, megmentek egy fecskét a fagyhaláltól várom, hogy a hóból zuhany olvadjon a februári szél pedig megszárítsa pokoltüzes arcbőrömet. Miért vagyok még mindig itt? A szakvélemények szerint erre épeszű magyarázat nincs, de van egy, ami ritkán, csak vidéken felterjesztett. Így kell, hogy a sors a tollát még forgassa, tintája csurig maszatol a csészében, a kávétól bűzlő emlékőrzőben. Keresztet vetve guggolok a hálámmal, nehogy aztán barbár egyszerűséggel elüssön egy durván mozgó nagyhatalom. De itt kéne, hogy legyek? Mert félek, hogy ott. Otthon, de itthon, meg a valahon. Mindent és a semmit nem tudom csupán, és a semmit és a mindent ismertem már azonnal meg. Holnap felkelek és a szív dobogni fog, az agytekervény forogni, és fájni, tudni az igaz való so...
