Jelentem élek (6)
Ha már megőrült az ember és fejjel lefelé áll, elméjét füst táncolja körbe, vastag, tömény felhőként, nem talál barátságos kézfejet, amit szoríthatna - ó, és olyan nagyon egyedül van! - ,akkor azért megáll egy percre bámészkodni üresen, hogy hová tűnt el a józan esze. Általában emlékszik rá, hogy volt. Tudatában van, hogy van tudata, csak éppenséggel tudat alatt elveszett az a bizonyos öntudat.
Lefekszik, nézi a plafont bambán, a könnyek észrevehetetlenül csordulnak ki, majd folynak le fiatal arcán. Nem szenved fájdalomtól, csupán vonaglik a testben, amiben bezárva tartják, amivel örökre mutatkoznia illik. Feszült minden egyes porcikája, üvöltenek tagjai, hogy fel szeretnének robbanni. Hol van a holnap határa? Hogy és mint lesz a másnap?
Monoton. Holnap is itt lesz. Ugyanitt. Ugyanígy felismeri, hogy a jelenben él, egyedül, hisz senki sem figyeli. Itt hagyják, "jóvanaz", olyan, mint más, csak kicsit más. Kicsit megőrült, kicsit megszédült, sőt talán meg is térült. Ráeszmélt elméje, hogy a tömeg aktív tagja (passzívan), mert ő is mindenki, ahogy a senkik is valakik, meg a minden sem minden. Az érdekeltség nem érdeke, csak hagyják itt helyben, hagyják elporladni, ne zavarják hiába a csendet!
A csendbe ám belefullad az ember, főleg ha nincs mellette egy másik ember. Egyedül szívja el az értékes oxigént, mégis előbb fogy el a gáz, mert az ember önző és érző. Fáj, fáj, nagyon fáj neki. Milyen kár, kár, hogy mulandó e lény!
S halálra fáj az élet, de legalább élek.
Lefekszik, nézi a plafont bambán, a könnyek észrevehetetlenül csordulnak ki, majd folynak le fiatal arcán. Nem szenved fájdalomtól, csupán vonaglik a testben, amiben bezárva tartják, amivel örökre mutatkoznia illik. Feszült minden egyes porcikája, üvöltenek tagjai, hogy fel szeretnének robbanni. Hol van a holnap határa? Hogy és mint lesz a másnap?
Monoton. Holnap is itt lesz. Ugyanitt. Ugyanígy felismeri, hogy a jelenben él, egyedül, hisz senki sem figyeli. Itt hagyják, "jóvanaz", olyan, mint más, csak kicsit más. Kicsit megőrült, kicsit megszédült, sőt talán meg is térült. Ráeszmélt elméje, hogy a tömeg aktív tagja (passzívan), mert ő is mindenki, ahogy a senkik is valakik, meg a minden sem minden. Az érdekeltség nem érdeke, csak hagyják itt helyben, hagyják elporladni, ne zavarják hiába a csendet!
A csendbe ám belefullad az ember, főleg ha nincs mellette egy másik ember. Egyedül szívja el az értékes oxigént, mégis előbb fogy el a gáz, mert az ember önző és érző. Fáj, fáj, nagyon fáj neki. Milyen kár, kár, hogy mulandó e lény!
S halálra fáj az élet, de legalább élek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése