Depresszióm (24)

Depresszióm, te drága jóságos ég!

Mindig legkedvesebb igaz barátom!

Az vagy, aki bearanyozza a napom,

Ha bús felhők szaggatják a Napot.

A létezésem tőled függ,

Belső világom idilli lakója

Szívem melengetője a jéghegy csúcsán.

Időtlenül szeretlek, otthonnak nevezlek

Világomat köréd húzom fel,

Ablakoknak helyet nem hagyok,

Nem láthatom az odakintet

Idebent a jó, koromsötétségben

Örökre dús ürességben.

Bennem élősködni csak neked szabad

Szívd el az összes életrevaló sejtet

Hagyd a testem gyengén-telve

Feküdj mellém és szoríts magadhoz

Drága Depresszióm!

Örökre szoríts, majd fojts és ölj.

A sors elkerülhetetlenül kering

S eljött, hogy elvigyen megint és megint

Míg a te jóslatod jött.

Depresszióm! A végtelenbe viszel,

S futok veled kézen fogva,

Hozzád ragadtam, ó, elragadtak!

Ha a holnap már nem létezik,

Akkor még ma megírom neked,

Mi mindent rontottál el,

Hiszen csak az életemet-
ted el.